Az agostyáni arborétum

Jó korán keltem - fél ötkor! - hogy elérjem a vonatot Vértesszőlősre. A hajnal egészen varázslatos illatokkal köszöntött, ilyenkor, a forgalom beindulása előtt még Pesten is érezni a tavaszi élővilág friss illatait: az orgonáét, a nedves földét, a zöld lombokét.
Ezt a kirándulást a Barakások szervezték, ilyenkor mindig jó sok ember gyűlik össze. Számomra külön ajándék volt egy igencsak érdeklődő drótszőrű magyar vizsla jelenléte.

A 17 kilométer meg se kottyant. Gyönyörű, "feszített tükrű" volt az égbolt, persze rohantunk amúgy Baraka módra. Az ő túrastílusuk a rohanás, majd a várakozások a lemaradókra, amit én fotózásra szoktam használni. Volt is mit: színes rovarokat, a fenyőfélék zsenge, bársonyos, világos zöld hajtásait, az éppen kigöngyölődő páfrányokat.

Agostyánban a bejáratul szolgáló gyönyörűen faragott székelykapunál várni kellett Károly bácsira, aki bemutatta nekünk az arborétum világát a pirulós vérbükktől a kónya csúcsáról felismerhető hamisciprusig. (Az arborétum csak vezetéssel látogatható.) Ez az arborétum igazából a fás szárúakról, főleg a tűlevelűekről szól - vagyis, "fáztunk".  A hely az ötvenes években létesült, a kor felfogása szerint a minél nagyobb erdészeti hozamú (fakitermelési célból ültethető) fajok kikísérletezése céljából. Még akkor is, ha ezek tájidegen fajok... ide tehát kísérletezés céljából sok furcsaságot ültettek: japán és himalájai fajokat, mamutfenyőt... a völgy párás mikroklímája miatt ezek szépen meg is nőttek mostanra, igazán szép látványt nyújtanak, bár eredetileg nem az esztétikum volt a cél.

Számomra a csúcspont mégiscsak a vastag falú, de amúgy parányi, kerek alaprajzú Szent Péter templom romja volt. A 13. században épült, éppen akkor, amikor a burgosi katedrális. Ott hófehér, csipkébe álmodott csúcsdíszek, égbe törő falak, bimbós faragások, mesés üvegablakok, mindmáig sértetlenül - itt a tatárjárás pusztította el még ezt a pici templomocskát is. 2011-től a magyarországi Szent Jakab út érinti ezt a helyet - itt láttam először a kagylós útjelzőket felfestve, mármint Spanyolországon kívül. Igazi flashback élmény volt :-).

A társaság a visszafelé vezető úton szétoszlott, sokan a vértesszőlősi előembertelep megtekintésére indultak. Így egyedül ballagtam ki az elhagyatott vértesszőlősi vasútállomásra, de valaki utánam szaladt, hogy ismer a tévéből (!) és hogy szívesen elvinne kocsival. Megint nem kellett retúrjegyet vennem... Aztán, szokás és szó szerint, irány Horány.

Erdei gyöngyköles