Terep-járó: Séta az arany lombok alatt Pilisszentkereszttől Szentendréig

Október közepe van, hetek óta nem esett az eső, a hőmérséklet napközben akár 25 fok is lehet... igazi nyárutó. Nagyon szeretem ezt az időszakot: nincs túl meleg, a csípős reggeleket simogató napsütés váltja fel, és a látvány... az valami csodálatos. Amikor minden egyes falevél más és más színben pompázik, és az éjszakai fagytól megborzongó füvek ledobják zúzmarakabátjukat és arabeszkekké göndörödnek, a fiatal hollók egymással kergetőznek a színpompás lombok alatt... igazi egyéniségét ilyenkor mutatja meg minden fa és minden levél. Lábam nyomán szöcske ugrik, gyík surran, fejem felett láthatatlan madarak veszekednek éles hangon valamin. A száradó füvek között még apró, színes virágok is rejtőznek. Egy-egy rózsaszín dunai szegfű, fehér cickafark, kénsárga aranyfürt, halvány lila őszi kikerics, liláskék, parányi veronika...

Kincskereső túrára indultam hát ezen a hétköznapi szabadnapon, fényképezőgéppel a nyakamban.

Galagonya - Crataegus sp.

Pilisszentkereszten először is a postát kerestem fel, határidős a társadalombiztosítás csekkem, és persze most vettem észre... de hamar megvan a kis hivatal, béke szigete a pesti nagy postákhoz képest... aztán betérek egy kávéra a cukrászdába, beszélgetünk itt is, a téma az egyéni vállalkozói lét buktatói, meg hogy mindezek ellenére cukrásznak lenni jó dolog.
A kék jelzések nem pont ott vannak, ahol a legutóbb, de a helyismeretemet alapul véve könnyen megvan az irány a Szentkút felé.

Mezei juhar - Acer campestre

A flóra jellegzetesen "faluszéli erdő", tudom hogy nincs ilyen botanikai kategória, de mégiscsak... kertekből kivadult gyümölcsfák, szarka-hozta diókból kelt diófák, kertből szökött díszfenyők bújnak meg a szokványosabb juharfák és tölgyek között. A színek káprázatosak. Az erdő elém teríti dús asszonyi pompáját. Csak forgatom a fejem, mint a plázába tévedt falusi a kirakatok előtt...pár méterenként megállok megnézni valamit közelebbről. Akárhová nézek, mindenütt egy-egy újabb csoda. Színek és formák valóságos áradata! Ámul a pesti...

Mezei juhar - Acer campestre

A Szentkút közelségét sok jel mutatja. Fákra illesztett szentképek, egy száraz fatörzsbe faragott Madonna... mindez régi zarándokútjaimat idézi. Magánál a Szentkútnál én is elidőzöm, csobog a forrás, sárga falevelet ringat zöldmohás bölcsője. Szent hely, bármit is jelentsen ez.

Mezei juhar - Acer campestre

Aztán felkerekedek, tovább a sárga kereszttel jelzett úton. Eleinte szelíden, majd egyre meredekebben emelkedik a talajba mélyen bevágódó köves út, a körülbelül egy kilométeres szakaszon még meg is izzadok. Az erdő itt egészen más: ritkásabb és szárazabb, a napfény sziporkázó nyilakat szór a sárga lombok közé.

Képesfa

Innentől végig, Szentendréig a sárga sáv jelzést fogom követni, el is teszem a térképet. Felidéződik a legutóbbi túrám ezen a tájon... tél vége volt, sziporkázott a hó, olvadt is már, jégkristályok szigorú fehérsége váltakozott a tintakék árnyékokkal... most minden színes, színes. Kirándulóval alig-alig találkozom. Egy eltévedt terepbringást igazítok útba Lajosforrás felé. Lajosforrásnál is csak egy, a réten heverésző szerelmespárt látok - milyen jó lesz, ha egyszer mégiscsak felújítják és megnyitják itt a turistaházat!

Barkócaberkenye - Sorbus torminalis

Két lovacska is legelészik itt, láthatóan őrizetlenül. Leülök az egyik padra megenni az uzsonnámat. Patadobogásra figyelek fel: az egyik ló nyílegyenesen felém tart. Elég szigorúan nézhetek rá, mert rohamozása egyfajta oldalazó araszolássá válik, végül látható erőfeszítéssel a tekintetét is letépi a kezemben tartott csokoládés műzliszeletről - és, mintegy pótcselekvésként, az akácost kezdi tépázni mellettem.

Korhadt fatörzsbe faragott Madonna

A kis pihenő, napozgatás után a Kő-hegyi turistaház felé folytatom az utamat. Az egyetlen szokatlan dolog útközben egy filmforgatás, amit ügyesen megkerülök egy cigiző polgárőr tekintetével kísérve. Aztán ismét színpompás erdő, erdő. A rejtekes részeken bükkök nőnek, a levelek kénsárgák, zöldek, dohánybarnák... ide a napfény sem jut el, kezdem érezni a délutánt.
Egy naposabb tisztáson számtalan aranyfürt sárgállik, köztük rózsaszín dunai szegfűk - és néhány őszi kikerics is akad még. Sietnem nem kell, zavartalan békében fotózgatok.
A turistaháznál nem állok meg pihenni, pedig nagyon hívogató a hely... napokat is el tudnék tölteni itt.

Innen végig lefelé tart már az utam. Micsoda csúszós jég volt itt, amikor legutóbb itt jártam... bele is toccsantam fenékkel egy jegeces pocsolyába, emlékszem... most ilyesminek nyoma sincs, a hátamat melegíti a napfény. Előttem a párás távlatban Szentendre házai és valahol ott sejtem a Dunát is.
A tanösvényen mennék le a Bükkös-patakhoz, de túlmegyek az elágazáson - nem láttam meg a jelzést - és már nincs kedvem visszafordulni, így a kőbányánál lévő buszmegállóban telepedek le egy vidám kedvű család társaságában. Valamelyik ház kertjében dísztó vagy medence lehet, mert ilyen érces kecskebéka-brekegést még nyár derekán is ritkán hallani.
Aztán megjön a busz - jókora késéssel egyébként - és Szentendrén nincs más dolgom, mint kicsiklandozni egy kiegészítő jegyet az automatából, és felszállni a HÉV-re.

Ha behunyom a szemem, szinte villózni kezdenek szemhéjam mögött a barkócaberkenye rózsáspirosai, a vadmeggy élénk rubinvöröse, a galagonya narancs árnyalatai, a bükk kénsárgája... az arany Pilis ajándékai.